Szegedi Tudományegyetem - Természettudományi és Informatikai Kar, Földrajz és Geográfus szak, 2004 és 2006 között végzett, illetve oktatott hallgatók és tanárok egységes állásfoglalása K. Levente és J. Tibor ügyében.
gagyi tanár
Pár napja kezembe került egy csodás kiadvány, amely Krajkó Gyula professzor 80. születésnapjára került kidásra a régi-új kollágák tisztelgő emlékköteteként. A könyv a polcomra kerül, már csak azért is mert elfelejtették a borítóról a címet és bizarr módón gyűjtöm az ilyen könyveket. No de nem is ez volt szívszorító a kötetben, hanem az üdvözlő köszöntők között megbúvó különlegesség: Becsei Jóska és Marika verse.
Annak köszönhetően, hogy K. Levente újra feljelentett és látva, hogy ez a dolog nem valószínű, hogy egyhamar megszűnik, fontosnak tartom, hogy leírjam mindenki számára az érzéseimet az üggyel kapcsolatban, amely a szabadság, az igazság, a kritika, a vélemény és a megbocsátás köré próbáltam felépíteni.
Történt egyszer régen, hogy megjelent egy cikkem a Geothink.hu oldalon K. Leventéről, minden geográfus jó öreg barátjáról. Íme a cikk, mely véleményemre tegnap megkaptam első feljelentésemet:
Köszönöm: Nem! Nagyjából ezzel a szlogennel írható körül a hazai kormánypolitika, eddig még soha nem látott médiakampánya a március 8-ai népszavazás ügyében. Az elmúlt hónapok során több cikket írtunk a hazugságról, amely részben a hazai politika morális és etikai problémái ihlettek, de mint annyi minden e téma is olyan új jelenségekre világított rá, amelyre nem is gondoltunk volna.




