10 éves a tiburi oldal, amely hajdanán tiburi.com címmel indul, ám 2003 környékén egy sikertelen domain meghosszabbítás miatt mára "csak" tiburi.hu néven futhat. Az oldal evolúciója sok zsákutcát és sok előreugrást is magával hozott.
történelem
Nincs új a nap alatt és mivel minden vicc új, amit nem hallottunk, gondoltam postolom ezt a csodás kis levelet amit egy kollégám az Országos Széchenyi Könyvtár levéltárában olvasott és osztott meg velem is. Egy 1903-ban történt hivatalos levelezésben a pécsi XIV. Kulturmérnöki Hivatal igazgató-helyettese az öszödi beszédet meghazudtoló őszinteséggel mondja meg a frankót, teljes tisztelettel...
A minapi szokásos régi dokumentumok között történő turkálásom közben akadt a kezembe ez a csodálastos levél, ami a M. Királyi Ferenz József Tudományegyetem könyvtárának éves jelentéséhez csatolt bevezető írás volt az akkori "Rectornak" megcímezve. Akkoriban a revízió reflexszerű boldog érzelmeket váltott ki abból az értelmiségből, amely napjainkban folymatosan megtagadja a határon túliakat. Sokat változott a világ.
A Szegedi Tudományegyetem Rektori Hivatalának rövidesen bekövetkező átalakítása előtt volt alkalmam sétát tenni a mára teljesen szétbontott, egykoron könyvekkel telt szobák és folyosók mentén. Az üresen álló termekben csak papírcafatok és több tucatnyi „égetés előtt” jelzésű csomag található, amelyek tüzetes átvizsgálása igen sok érdekességet tartogathat. Minden emberben van egy történész, főleg ha több évtizedes, vagy évszázados iratok kerülnek elő, kézzel írt jegyzetek és levelezések formájában, különös nevű ismeretlen emberek vallomásaival, kéréseivel megtűzdelve…



